Film Árnyak

2019\06\20

Pokémon - Pikachu, a detektív

vélemény nyilvánítás

Először, amikor beültem a moziba egy másik filmre és megláttam az előzetesét a fejem fogva morfondíroztam, hogy már megint egy klasszikusnak az átdolgozása? Persze aztán itthon megnéztem még egyszer azt az előzetest és igen valami megfogott benne, ami miatt rá vettem magam, hogy végül meg fogom nézni. Egyébként sosem voltam Pokémon rajongó. Nem vetettem meg sőt szerettem is nézni, amikor anno reggelente ment a tv-ben, de úgy különösebben sosem tudtam volna Pikachun kívül más pokémont megnevezni. Mindenesetre többször is neki ugrottam már, hogy az elejétől megnézem az animet és még mindig tervben van, főleg most a film megnézése után.

detectivepikachu_yt.png
Tim (Justice Smith), a legendás zsaru fia valaha Pokémon-edző akart lenni. De sem rendőr nem lett belőle, sem sportember – és nem is nagyon bánja. Ám abban a világban, amelyben emberek és pokémonok együtt élnek, nem lehet megúszni a kalandot. Amikor bűntény történik, egy különös lény keresi fel Timet. Azt állítja magáról, hogy legendás nyomozó. Hogy nagy kalandor. Hogy legyőzhetetlen hős. De kicsi, sárga, villámalakú farka van, és a srácon kívül mindenki úgy hallja, hogy csupán egyetlen szót ismételget: Piká! Piká! A neve: Pikachu (hangja: Ryan Reynolds). Tim az eltűnt apját keresi. A Pikachu szeretné bebizonyítani a világnak, hogy ő kiváló detektív. Egy teljesen valószínűtlen páros együtt vág neki a nyomozásnak, és bebizonyítják, hogy ember és pokémon akár jó barátok is lehetnek.

 

Nos először Justice Smith színészi játékáról beszélnék. Néha kicsit olyan bágyadt, unott fejet képviseltetett, de alapjáraton igazán nem volt vele gond. Sőt szerintem egészen el is kapta Tim karakterét, ahogyan apja után nyomoz. Érdekes volt, ahogyan eltudta játszani a fájdalmat, hol ott érezhető volt, hogy nem igen volt alapvetően jóban az apjával, legalábbis nem olyan formában. Először a nap, nap utánban láttam őt játszani és ugyan ott a menő, buta Martint játszotta már ott is megcsillogtatta tudását. Így szerintem ez a srác egészen ért a dolgához. 
Továbbá nem titok, hogy Ryan Reynolds, mindenki piros ruhás antihőse egészen jól kecsegtetett Pikachuként is. Nem fogok spoilerezni, de elég hamar sejthető volt egy tény, ami miatt nem ért meglepetésként a végén, hogy nem csak a hangja, de a színész is megjelent egy röpke pár percre.

A látvány világ szép volt, a pokémonokat pedig szerintem nagyon is jól animálták meg. Így egy egész jó összképet kaphattunk egy érdekes koncepcióval. A filmnek voltak szépség hibái és néhány alap sebe, ami aztán kicsit lejebb is vitte az élményét, de az kifejezetten jól jött, hogy a "szerelmi" szálat nem nyomták le a torkunkon. Hagyták, hogy mi gondoljuk bele azt, amit mi akarunk és ezzel megmutatva, hogy nem kell minden filmben erőltetni a fülledt romantikát.

Egy szó, mint száz ez a másfél óra, amit a film nyújtott a fotelba szögelt és kíváncsian néztem minden elemét és részletét a filmnek. Én 8 pontot adok a filmre. 

kritika pikachu elmenybeszamolo Blog Film kritika jofilm Pokemon-pikachu pokemon(2019)

2017\10\26

Amerikai bérgyilkos

vélemény nyílvánítás

Amerikai bérgyilkos egy 2017-es akció-thriller, melyet  Michael Cuesta rendezett. Főszerepben: Dylan O'Brien, Michael Keaton

Története:

Mitch Rapp (Dylan O'Brien) életét egy szörnyű tragédia árnyékolja be: egy terrorista támadás során a szeme láttára ölik meg a menyasszonyát. A mindenre elszánt férfi személyes bosszút esküszik, egyetlen célja, hogy kiiktassa a kegyetlen merénylőket.
Az egykori sikeres atlétára a CIA igazgatóhelyettese, Irene Kennedy (Sanaa Lathan) is felfigyel: felveszi Mitchet az ügynökség elit terroristaelhárító programjába, majd a hidegháborús veterán, a kőkemény Stan Hurley (Michael Keaton) kezeire bízza. A kiképzés során a hajthatatlan Rapp profi gyilkológéppé válik, aki nem kímél egyetlen fanatikus merénylőt sem. A fiatal hírszerző hamarosan a Közel-Kelet legveszélyesebb radikális harcosaival találja szembe magát, akik bármilyen eszközt képesek bevetni, hogy világuralomra törjenek. 

Én itthon néztem meg a filmet, így nem mondhatom, hogy a legjobb minőségben láttam, ezért sok rész nekem túl sötét volt. Természetesen alapvetően a film sem egy szivárványoktól túltengő aranyos gyerekmese. Komoly témát állít fel jó történettel, tehetséges színészekkel és színészi játékkal. Rengeteg jó effekt. A történet szál és a csavarok is jól ki vannak találva, de ennek ellenére is azt kell, hogy mondjam, ez a film sajnos pont az egyszer megnézhetős kategóriába sorolható be. Hogy miért? A sztori jósága ellenére sokszor éreztem vontatottnak erőltetettnek egyes részeket. Dylan a kedvenc színészem egyike és tényleg remek színész, de ez nem az ő stílusa. Legalábbis nem teljesen. Dylan O'Brien sokkal inkább adja át a vicces, esetleg stréber, de nagyképű karaktereket, mint például a Gyakornokok c. filmben Stuartot. Persze ez is remek alakítás volt és tényleg, nagyon odatette magát, de valahogy nekem nem volt olyan, amilyen. Tudom az útvesztőben is egy komoly szerepet kapott, de ott még is más, igazából nem tudom megmagyarázni, de végül is nem is ez a lényeg. Összességében egy remek film, tényleg. Ezért én 7 pontot adok rá. Nézzétek meg ti is mert egyszer mindenképp megéri megnézni. 

 

2017\06\12

Wonder Woman - A csodanő

avagy a DC comics felemelkedése?

Nem hívták mindig Wonder Womannek. Valaha ő volt Diana (Gal Gadot), az amazonok hercegnője, aki egy távoli, titkos szigeten, csupa nő között élt. Uralkodónak nevelték, legyőzhetetlen harcosnak képezték ki, de békében teltek a napjai.
Míg meg nem látta az első férfit.
Egy pilóta (Chris Pine) lezuhan a parton, és óriási háborúról beszél a páncélba öltözött nőknek, amely a kinti világban dúl. Diana biztos benne, hogy ő véget tudna vetni a vérengzésnek, a lábadozó pilótával együtt elhagyja az otthonát, és beleveti magát a harcba.
Csak a küzdelem közben érti meg, mibe keveredett, de akkor már nincs visszaút. Véget akar vetni minden háborúnak, és közben rácsodálkozik saját, emberfeletti erejére... és megsejti, hogy mi a végzete...

Félve kezdtem el nézni a filmet. Az utóbbi időkben a DC Comics és Warner Bros kombináció nem igen volt a toppon. Egyáltalán nem mertek a karakterekhez hozzá nyúlni, így amit csináltak rossz volt. A karakterek többségének nem igen volt háttér történet alapozása, nem sokat tudtunk meg például Jared Leto által játszott Jokerről sem, amiről a suicide squad óta rengeteg teória terjedt el. Úgy éreztem, hogy a DC félt bemutatni a karakteri igazi látványát. Pedig ez az amiben a DC a legjobb, a karaktereiben. Annyira jó karaktereik vannak, hogy szinte mindegyik kaphatna saját filmet, de sajnos eddig nem voltak megalapozva ezek a karakterek a film piacon. Hol ott sorozatok és rajzfilmek terén igen csak előre törtek már. Azonban a 2017-es Wonder Woman egy hatalmas és igen kétesélyes megmozdulás volt. Megkönnyebbülésemre sikeresen legyőzte a nehézségeket és egy nagyon érdekes, jó film került a vászonra. Hiszen nem csak, hogy a csodanő háttér történetét láthattuk, de így akik a képregényeket és a játékokat nem követik, azok is láthatták, hogy Hárész és a Görög mitológia, hogyan kapcsolódik a DC Univerzumhoz ezzel együtt Gal Gadot egy remek felvezetést, kapott az igazság ligája előtt, hogy megmutathassa, hogy bizony ő a legjobb szereplő választás Wonder Womannek. Lenyűgöző volt és remélem ezen túl a DC is ezt az utat követi, mert így újra felkerülhet a szuperhős világ trónjára. A film nálam 9 pontot ért. 

Nézd meg te is: [LINK] 

Előzetes, hogy felkeltsem az érdeklődésedet:

 

 

csodanő wonderwoman Warner Bros Gal Gadot DCComics Igazsagligaja Szuperhős film

2017\06\07

Mielőtt elmegyek - Élmény beszámoló

Samantha Kingstonnak mindene megvan: övé a világ legjobb pasija, a három legtutibb barátnő, valamint egy igazán kitüntetett helyzet a Thomas Jefferson Gimiben – a menza legjobb asztalától kezdve a legideálisabb parkolóhelyig. Február 12. péntek csak egy újabb napnak ígérkezik irigylésre méltó életében. De végül kiderül, hogy a legutolsó. Aztán kap egy második esélyt. Tulajdonképpen összesen hét esélyt kap. Egy elvarázsolt héten keresztül mindennap újraélheti élete utolsó napját, és kibogozhatja a halála köré fonódott rejtélyeket. Közben arra is rájön, mekkora a valódi értéke mindannak, amit elveszíthet.
Lauren Oliver bestsellere alapján.

Nem tudom hol kezdjem. Kezdem a színészekkel. Zoey úgy vélem mostanság lett felkapott színész. Hiszen a nagy fater elszabadul című filmben, a miért pont ő című filmben is igen remek alakítást láthattunk tőle, de ez... ez valami mesés volt. Egyszerűen hihetetlen. A többi szereplő is jól el lett találva, bele illett a maga kis szerepébe. Egy remek szereplő gárdával készült el ez a csodálatos film. A történtet nem vesézném annyira, hogy ne legyen Spoiler. Annyit elmondhatok, hogy a történetért hatalmas elismerésem az írójának Lauren Olivernek. Egyszerűen nagyszerű történet volt, rengeteg mondani valóval és élet értékkel. Ha az ember elolvas egy ehhez hasonló könyvet, vagy meg néz egy ilyen filmet, ürességet érez magában utána. Ürességet, mert ezt egyszer lehet át élni. Megnézheted még egyszer, elolvashatod még pár százszor, de az sosem lesz ugyan olyan, mint az első. Ez a film pedig megragadta azt, hogy örökre megmaradjon benned az első alkalom, amikor megnézted. Könny fakasztó befejezéssel zárták le, de még is hatalmas értéket adott az egész filmnek, mind az, amin ebben a másfél órában történt csodálatos volt. Az elejétől a végéig. Ez a film annyira jó volt, hogy nálam elérte a max pontszámot. (10/10) Köszönöm, Ry Russo-Youngnak, hogy megrendezte ezt a filmet. Le a kalappal. 

Ha meg szeretnéd nézni a filmet: http://filmezz.eu/link_to.php?id=497797

kritika elmenybeszamolo Befor i fall mielőtt meghalok meseszepfilm mielőtt meghalok film kritika

2016\09\03

A Barátságos Óriás - Film kritika

Borzalmas és lenyűgöző

NYOMOKBAN SPOILERT TARTALMAZ!!

Hol is kezdjem? A film káprázatos képet ad egy kislány szemszögéből, egy öreg, ámbár barátságos óriásról. A látvány világ gyönyörű volt, az álmok ábrázolása ámulatba ejtő, az alap ötlet sem lett volna rossz, de aztán...

Mark Rylance, játszotta az óriást, nevén szólítva Habó. A nevét csak filmsorán kapta a kislánytól, akit Ruby Barnhill alakított. Szofi(Ruby) az elején egy árvaházban sétálgat és a boszorkányok órájáról beszél. Mikor is van az? Az árvaházban a lányok úgy tartják egykor, a legendák éjfélt, még Szofi három órát emleget. Megtörténik az, amire azt mondja nem lenne szabad, így találkozik Habóval, aki elviszi őt óriásföldre. Később kiderül, hogy nem csak ő van óriás, de a többi, úgymond gonosz és embereket esznek. Emberbabként emlegették az óriások a filmben az embereket. Érdekes, de találó.

Tetszett benne még az is, hogy Habó s a többi óriás is furán beszélt. A színészek alapvetően jól játszották szerepüket és majdnem jól is tudták átadni az eredeti mesés hangulatot, amit az animációs változata képvisel.

Azonban összességében, ami kijött a filmből az borzalmas lett. Unalmas, itt - ott már túlságosan erőltette a dolgokat. Az álmok is jók lettek főleg az elkapás része, de végül azt is elvitték egy rosszabb formába, amely megint csak rontotta a filmet. A vége, na a vége, ami ténylegesen mindent elrontott. Mármint az a rész, amikor az emberek az óriásokra támadtak, az valami nevetséges volt. A Filmre én 10-ből 5 pontot adok.

2016\08\07

Suicide squad - élmény beszámoló

Na igen, a várva várt film. Amennyire beharangozták, annyira volt...

 

Kezdeném a hátrányaimmal mozi terén. Sajnos, vagy nem sajnos szinkronosan néztem, de megvan az ok erre is. Alapvetően szoktam szinkronos filmeket nézni, mert a magyar szinkron tényleg az egyik legjobb, de nem mindig adja vissza ugyan azt az élményt, mint az eredeti hang. Térjünk vissza a filmre. Ha az eredeti hangot nézzük, iszonyatosan remek volt, na és igen Jared nem adta vissza az igazi Joker nevetést, de eszméletlenül jól alakította Joker többi megjátszható kártyáját, ha értitek mire gondolok. Hiányoltam belőle felvágott pofát, de kárpótolt az őrült száj tetoválás a kezén, amit az arcához nyomott mindig. Pontosan sikerült egy remek Joker-t alakítania Jarednek.

Ami azonban még jobban megfogott az maga Joker barátnője, Harley Quinn. Margot Robbie teljesen átélte a szerepét és iszonyatosan jót alakított Harleyként. Valami elképesztő jók voltak azok a jelenetek, ahol ő rá fektettek nagy hangsúlyt.

Will Smith alias Deadshot. Gondolkodtam, hogy ki is lehet az a Deadshot, aztán arra a következtetésre jutottam, hogy mivel Batman ellensége nagy valószínűséggel, deathstroke lehet, de ez nem valószínű, úgyhogy ne hivatkozzatok rám. Tudjátok, mert már leírtam legalábbis aki tudja tudja, aki nem az nem, hogy nekem Will Smith a kedvenc színészeim élén áll, nagyon sajnáltam, hogy utóbbi filmjei lejjebb vitték a minőség létráján. Azonban amikor megláttam az öngyilkos osztag, úgymond vezetőjeként na akkor remélni kezdtem, hogy végre egy jó filmje. Nem hiába reménykedtem, nagyon jól játszotta a szerepét, bár mondjuk a gondoskodó apa szerepét ebből sem hagyták ki, de eszméletlenül jól megalkotta Deadshot karakterét, így most örülök neki, hogy sikerült meglovagolnia a lehetőség hullámait, ha ezt nevezhetem így.

Jai Cortney, mint bumeráng kapitány. Szerintem Jai még mindig hasonlít Tom Hardy-ra és van is olyan jó színész, mint ő. Nagyon jól alakította a szerepét és tényleg egy vicces fegyencet mutatott nekünk.

Jay Hernandez a tüzek királya, el diablo. Fel sem ismertem őt. Ez a szét tetovált kopasz, mégis csöndes szerep teljesen más befolyást adott nekem róla, mint ahogyan valójában néz ki. Azonban ő is jól szerepelt és teljes mértékben jó volt, amit felmutatott.

Utolsónak felhoznám azt, hogy a végénél ugye a stáb listánál, a twentyonepilots zenéjét tették be és ez tett pontot az i-re.

Összegezve ez teljes mértékben jó film volt, a maga kis hibáit leszámítva. Azonban ezek a hibák eltekinthetőek. Na jó, egyetlen dolog nem tetszett benne mégpedig a film vége, de ezt nem részletezném hagyom, hogy ti nézzétek meg.

Én a filmre 10-ből 9 pontot adok.

 

kritika elmenybeszamolo suicide squad Joker Harley Quinn Deadshot jofilm

2016\07\02

the nice guys - filmkritika

A the nice guys, azaz a rendes fickók című filmet vesézném ki egy kicsit. Nem igazán akarok sokat mondani róla, mert csak még több időmet venné el. Egyszerűen nem tetszett. Erős kezdés, komoly fordulatok, de semmilyen vég. Ugyan voltak a filmnek élvezhető részei is, ezeket most meg is említeném.

- Viccek. Élvezetesek voltak a humorok és a vicces jelenetek.

- Jó színészi játék. Bár Russell Crowe-ra én halvány emlékeimben izmos palinak láttam, de ez a stílus is karakteresen illett neki. Ryan Goslingtól eddig csak néhány filmet láttam, ami ezek közül említésre méltó az az őrült, dilis szerelem volt, ahol egyfajta nő csábászt játszott, így elég furcsa volt nekem ez az agyalágyult(ha mondhatjuk így)megközelítés. Azonban szerintem nagyon jól játszotta a rá kiszabott szerepet.

- Érdekes fordulatok. Tényleg, voltak benne érdekes fordulatok és mindig egyre jobban ragozták a fő szálat, de ez vitte végül afelé is, hogy nem tetszésemet kell nyilvánítanom.

Most pedig jöhet a többi. Az egész film egy magán nyomozó és mondhatni egy verő ember párosításáról szólt. Kerestek egy lányt, akit veszély fenyegetett, nem mondok semmit, de hagyjuk a végét. Mármint ennek az ügynek a végét, a film végét még boncolgatjuk picit. Tényleg rengeteg fordulat volt benne, de néhány már ki következtethető volt és ez unalmassá tette volna, ha nem lettek volna benne humoros jelenetek. Ami igazán ténylegesen elrontotta az a film vége felé volt, de ezt nem akarom nektek taglalni, mert a végén még spoiler veszély történne. Én a filmre 10 - ből, azért adok 6 pontot, annak ellenére is, hogy nem igazán tetszett, mert a vicceken és a humor jeleneteken én is jót nevettem.

 

   

 

Film kritika Rendes fickók the nice gay

2015\03\02

Focus - A látszat csal film kritika

Nem is tudom mit mondjak róla. Nem rossz. Egyszer megnézhető, de egy mozi jegyet nem ért meg. Will Smith szerintem már így is hanyatlásnak indult, de nem ez lesz az a film ami vissza hozza őt a csúcsra. Az alap történet nem rossz, de sajnos a végére el lett siettetve. A film az elején túl sokat ígért és a végére semmiből nem adott eleget. Az akció-se volt elég benne kicsit többet vártam, kicsit izgalmasabbnak hittem. A Viccek jók voltak, de kevés volt, kellet volna még pár csattanó, vicces rész. Ha ez meglett volna legalább vígjáték lehetett volna. Utoljára a románcokról, romantikáról beszélnék, az is igen csak megindult a történetben, de a végén abból sem lett semmi. Tehát az is kevés volt. Ha legalább a három említett pontból egy többet adott volna, mint amennyi volt belőle egy igazán remek film lett volna. Viszont legalább tanultunk egy kis zsebelést belőle, most már tudhatjuk, hogyan zsebeljünk ki valakit :D A filmre én összesen 4 pontot adok. Volt szép része és azt a keveset amit nyújtott legalább teljesen jól adta át nekünk. 

 

2014\12\05

Éhezők viadala - Élmény beszámoló

A film remek, habár eltér az eredeti képtől, viszont ebben mégsem csalódtam. Az eddigi éhezők viadala a viadalokról szólt, de ez a rész több mindent magába foglalt. A viadalok nagy részét is, de ezenkívül megtudtuk mi történt pontosan a 13.körzetbe. Lázadásokat látunk benne és megtudtuk mi lett Peetaval és Katnissel. Érdekesen mutat be mindent. Nekem tetszett a film várom a 3.rész második felét :D Remélem Peeta meg gyógyul, de inkább többet nem árulok el, ha érdekel nézzétek meg, megéri! A film számomra 10ből 9 pontot kap. Nem magyarázom meg miért csak 9 pont, de voltak benne hibák.

 

2014\12\05

Tini nindzsa teknőcök a film - film kritika

Tini nindzsa teknőcök a film:

Ha az előzetesek alapján azt gondoltad, hogy a Tini nindzsa teknőcök nem lesz jó film, nem volt valami nagy tévedésed, ugyanakkor van szerethető oldala is hiszen egy kedves kis film és ha úgy nézzük egy aranyos gyermek film, a kis tesódnak vagy a kisfiadnak pedig tetszeni fog több mint valószínűleg.

Én nekem valamennyire tetszett a film, hisz a története hasonlított az eredeti rajzfilm történetéhez. Van 4 teknős és a mesterük egy patkány, rájuk talál egy lány April és legyőzik fő ellenségüket a Zúzót.

April híres újság író akar lenni és keresi a megfelelő témát amikor rá bukkan a 4 teknőcre. Ki derítette, hogy a 4 teknőc és Szecska a patkány az ő állatai voltak, de egy baleset közepette ki kellet menteni őket a tűzből így hát egy csatornába eresztette őket, de 4 teknőc megnőtt, ahogy Szecska is. Elsajátították a nindzsucu alapjait és harcosokká váltak, amolyan hősökké. Persze tilos volt nekik a felszínre menni, de ők még is megtették. Ebből lett később egy bonyodalom.

A film alapjába véve jó egy kis gyereknek aki rajong a tini nindzsa teknőcökért. De én inkább ajánlom a jól bevált mesét. Igen viccesen néznek ki a teknőcök és Szecskáról ne is beszéljünk. Mindenki döntse el magában, hogy szerinte milyen a film és ha neki tetszik akkor csak tessék én nem azt mondom, hogy rossz film nem is azt, hogy rossz, de én maradok a mesénél! Ha pontoznom kéne akkor 10/6,5 adnék neki mert a 7 pontot nem éri el, de a 6 pont már gyenge lenne neki, viszonylagosan jó kis film.

 

 

Tini nindzsa teknőcök Film kritika

süti beállítások módosítása